MagtArt - Művészek, alkotók

Utoljára frissítve: 2012-02-14 12:43:22

A MagtArt nemzetközi természetművészeti szimpózium alkotói

Ahmad Nadalian (Irán) jelen van a természetművészet fontos nemzetközi seregszemléin és kiadványaiban, de igazi nagysága saját szűkebb környezetében végzett land art munkásságában mutatkozik meg legerősebben. Ez a hely Hormoz szigete az Indiai Óceánon, ahol egy szakmailag jelentős természetművészeti központot hozott létre, és működteti azt, a kis sziget lakóit is bevonva a központ tevékenységébe.

Alan Sonfist (USA) egyike a land art, az earth art és az environmental art nagy öregjei közül. Elhivatottan fejti ki sokrétű tevékenységét a 60-as évek közepe óta: az alkotó munkán kívül több könyvet írt és szerkesztett, valamint számos előadást tartott egyetemeken, szakmai fórumokon. Tevékenységének  eredményeként, ma ő az egyik leghitelesebb és legnagyobb tekintélyű képviselője ennek az irányzatnak a világban.

Anke Mellin (Németország) talán az egyik legaktívabb és legagitatívabb művész Nyugat-Európában, aki szintén évtizedek óta foglakozik a természetművészet ügyével. Neki köszönhető, hogy a kilencvenes évek elején megtörtént a távol-keleti és európai természetművészeti törekvések összekapcsolása, lehetővé téve a természetművészet nemzetközi hálózatának létrejöttét.

Bukta Imre (Magyar) a kortárs magyar képzőművészet egyik legeredetibb alkotója: festő, performer, szobrász, aki számos hazai és külföldi közgyűjteményben és magángyűjteményben szerepel, háromszor képviselte hazánkat az egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésnek számító Velencei Biennálén. Bukta művészete az 1970-es évek óta erős szálakkal kötődik a vidéken élő, mezőgazdaságban dolgozó magyar emberek életmódjához és kultúrájához. Témáit a kezdetektől fogva a mindennapi dolgos élet tárgyai, helyszínei és szereplői adják.

Erőss István (Magyar) szintén a természetművészet területén érte el munkásságnak legkiemelkedőbb eredményeit. Számos ázsiai szereplése mellett Afrikában is több konferencián és szimpóziumon vett részt ebben a témában. Doktori disszertációja is a természetművészet problematikájával foglalkozik, amely „Természetművészet” címmel könyv formájában is megjelent 2011 májusában. Az ő kezdeményezésére indul 2011-ben Egerben, az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékén természetművészet szak.

Ko Seung-hyun (Korea) középgenerációs művész, alapító tagja a Yatoo művészcsoportnak, mely a hetvenes évektől fogva céltudatosan építette fel tevékenységét: a természet és a természetes környezet ügyének következetes tematizálását a művészet eszközeivel. Az ezredfordulót követően hozta létre művészcsoportjával a világ máig egyetlen természetművészeti biennáléját, amelyet a koreai Gongju városában Gonju Biennale néven rendeznek meg. A nagyszabású nemzetközi rendezvény fő célja a világban zajló természetművészeti események összefogása, feltérképezése, valamint kontextusba állítása.

Liu Po-chun (Tajvan) munkásságával szintén a híd szerepét tölti be az ázsiai és az európai képzőművészeti szcéna között. Szobrászként több évtizede munkálkodik azon, hogy meghonosítsa azt az eredeti formanyelvet, mellyel Tajvan bekapcsolódhat a nemzetközi szakmai életbe. Munkásságának elismeréseként rövid időn belül a Taipej Képzőművészeti Egyetem szobrász szakának vezetője lett, számos fontos természetművészeti kiállításnak volt kurátora.

Pál Péter (Románia ,Erdély) Kelet-Európa képviselője, aki a kilencvenes évek eleje óta aktív résztvevője a természetművészeti  eseményeknek, Ázsiában és Nyugat-Európában egyaránt.  Legizgalmasabbnak  a saját birtokán készített, gigantikus méretű land art munkái tűnnek,ezek az alkotások ékes bizonyítékai annak a színvonalas szakmai munkának a természetművészet területén, mely Kelet-Európában az elmúlt évtizedekben létezett, noha sokszor a nemzetközi szakma látóterén kívül.

Ahhoz azonban, hogy a nyitó-eseményen születő, remélhetőleg magas kvalitású művek feldolgozásra kerüljenek, és nemzetközi kontextusban is pozicionálva legyenek, fontos mozzanat egy komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező elméleti szakember meghívása is. A legmegfelelőbb személy erre a feladatra kétségtelenül John K. Grande (Canada), aki évtizedek óta következetesen publikál a land art és a természetművészet témakörében. Rendszeres szakmai támogatója és elemzője az ilyen eseményeknek.

A meghívott fiatal alkotók

Pokorny Attila erdélyi képzőművész, a Pécsi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója; Szigeti Gábor Csongor, az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára, a Pécsi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója; Balázs Péter, az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára, a noszvaji Farkaskő Művésztelep Egyesület alapítója; Takács Máté szobrász, az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára; Tomas Gugyela, a Magyar Képzőművészeti Egyetem frissen végzett szobrásza – együtt alkothatnak.